Amikor elmentünk a tenyésztőhöz, gondoltuk körülnézünk, hiszen annyi helyen olvastam "Nem kell, muszáj rögtön az első tenyésztőtől cicát venni." De amikor tényleg megláttam Őt, hát azt nem tudom leírni milyen is volt. Annyira szép volt az a kis pici szőrpamacs. Megfogtam és félve kérdeztem meg,hogy milyen nemű. A him nem volt az egyik legfontosabb kikötésünk. Kaptam a megnyugtató választ FIÚ. Huhhh... A második amin elakdhat a dolog: Van gazdija? Feszült várakozás: NINCS. Igen éljen ujjongtam magamban. Ez már majdnem az út vége. Kezdtem őrülni ugyanakor rengeteg kérdés motoszkált a fejemben. A legfontosabb: Biztos, hogy őt akarom??? A tenyésztővel nem volt gond, szimpatikus fiatalember és a cicók is szépek. Mégis meginogtam. Aztán amikor Gábor (tenyésztő) megmondta hogyhivják a cicát. Na abban a pillanatban tudtam:Nem kell nekem sehova mennem, Ő az aki kell. CASANOVA.
A sors fintora, hogy anno a férjemre is ezt monták, nelem mégis sikerült megszelidítenem. Boldog házasságban élünk két kisfiunkkal Domival és Danival. Tényleg csak egy cicó hiányzik. Megkezdődött a rábeszélés, Sanyit igen igen gyözködni kellett. De aztán a végén beadta a derekát. Oké, foglalózzuk le. Huhh de boldog voltam. Azért még kértünk 2 nap gondolkodási időt ( Sanyinak). No de a végén gyöz(tem)ött a cicásabbik fele. Igen kell a cica és várjuk.
No innentől kezdődött a mi kell? honnan? mennyibe kerül? dolog. Végtelen cicás oldal böngészése a neten. Aztán lassan beszereztük az összes kelléket. Találkoztunk csodákkal is.
Amin a férjem nagyot derült: vettem egy kis fonott kosárkát a macsnak és varrtam bele neki szivacsos kék szinű belsőt, hogy tudjon benne nagyokat aludni. Sanyi jól kiröhögött, merthogy lehet nem is fogja szeretni, vagy éppen kicsi lesz neki. De én nagyon lelkes voltam és csakazért is megcsináltam. Remélem szerteni fogja majd.
